Az oldal üzemeltetését a Magyarországi Református Egyház látja el!

Mi történt 2009. május 22-én?

2010.05.17., 23:24

“Tudja, a Magyar Református Egyház létrejötte, Debrecen, hatalmas tömeg” – hangzik bosszúsan a válasz, ha valaki még mindig megkérdezi: “Mi volt május 22-én?” Vannak, akik együtt ünnepeltek a húszezer reformátussal. Kocsis Attila amerikai esperes, Köntös László dunántúli főjegyző, Kovács Barnabás, a KRE stratégiai igazgatója, Gilicze Réka, a Szeretetszolgálat szóvivője és Magyar Marcell egyetemista osztotta most meg élményeit.
“Hogy mennyit és mikortól vártunk május 22.-re, nehezen lehetne meghatározni – kezdte gondolatait Kocsis Attila, az Amerikai Magyar Református Egyház esperese. – 1938-ban volt az első felbuzdulás a trianoni bénultságból, amikor a Magyar Reformátusok I. Világtalálkozóját ünnepelhették. Perth Amboy-i lelkészi hivatalomban van egy korabeli fénykép, amelyiken az amerikai delegáció tagjait örökítette meg a fotográfus a debreceni Kossuth szobor talapzatánál. Minden valószínűség szerint az egykori utazók közül egyetlen személy van még életben, az akkori lelkész, Dr. Vincze Károly leánya Judit asszony, aki ma is aktív tagja gyülekezetünknek. Ez alkalommal volt először és elhatározása szerint utoljára az „Óhazában”. Számára, mint tizenéves fiatalnak, az akkor hatalmas ünnep volt, hiszen a valóságban is láthatta a dögei nagyszülőket, találkozhatott a családdal és átélhette a reformátusok nagy családjának az ünneplését.”

A zacskónyi földek összekeveredtek

Kocsis Attila szerint mindezek már messze vannak, de közelebb van hozzánk 1991, amikor a II. Világtalálkozót szervezhették. Alig másfél évvel a szocialista-kommunista rezsimek bukása után akkora volt a várakozás, hogy szinte szétfeszítette a sport-stadionokat, mert csak ekkora hatalmas szabad terek tudták befogadni a világ minden tájáról hazafelé igyekvő magyar reformátusokat.



„Együtt ünnepeltünk, mert volt mit ünnepelni. Családok nyitották ki otthonaikat a messziről jöttek előtt, hogy mindenki otthon érezhesse magát. Tízezrek vettek úrvacsorát a debreceni stadion gyepén, ahová néhány hét múlva II. János Pál pápa helikopteren érkezett. Micsoda kontraszt!”

„Aztán a Világtalálkozóink kiléptek a határokon túlra, hogy az igazi szándék valóra válhasson, munkáljuk az egységet. Voltak és vannak kétkedők és fontolva haladók 2OO9. májusa óta. Nemes volt az ünnep, gazdag a program, lelket buzdító, hitet mélyítő a közös alkalom, de meddig izzik a parázs? Eltelt egy év, miben érezzük, hogy új napra, új korszakra ébredtünk református egyházainkban? – tette fel a kérdést Kocsis Attila. – A zacskónyi földek összekeveredtek, így van ez jól. Hol őrzik azt a néhány zsáknyi, könnyek és sóhajok, Igék és imádságok áldotta magyar földet? A reformátusság fájáról a levelek ugye nem hullnak le, mert azoknak örökzöldeknek kell lenniük!”


Meghatódottság

„Emlékszem, amikor elindult az egyesítő menet, hogy szimbolikusan összekössük a magyar reformátusság meghatározó történeti helyszíneit, valami nagyon mély meghatódottság lett úrrá rajtam. Az egészben az volt a legfurcsább, hogy nem voltam rá felkészülve, szinte még röstelltem is. Megleptem magamat: nem gondoltam volna, hogy engemet, aki egész életemet reformátusok között, az egyházban éltem le, s aki mindig is hajlamos voltam arra, hogy hangoztassam kritikus véleményemet önmagunkról, ennyire mélyen megszólít ez a menet. Még most is keresem rá a magyarázatot. S ez talán az lehet, hogy amikor én felnőttem, Trianont még gyászolni sem lehetett, nem hogy emlékezni róla” – emlékszik vissza a tavaly májusi eseményre Köntös László, a Dunántúli Református Egyházkerület lelkészi főjegyzője.

„A huszadik század második felében fegyelmezett embernek neveltek bennünket, magyar reformátusokat, ugyebár. S aztán itt, Debrecenben hirtelen előtört belőlem valami, aminek nem voltam ura, de ami igazán és mélyen mégis én voltam, magyar református közösségi identitásom. Aminek a mibenlétét nyilván bele lehetne gyömöszölni fogalmi meghatározásokba is, de ott, az egyesítő menetben (ismét) evidenciává vált számomra. Át kell élni, részt kell benne venni. Meghatódottságom oka az volt, hogy ott, Debrecenben, abban a ritka pillanatban ismét eljutottam önmagamhoz, s az lehettem, aki Isten örök végzése szerint mindig is voltam.”

Megújulási készség

„2009. május 22. több aspektusból is kiemelkedő, szimbolikus jelentőségű esemény volt a számomra. Először is, hogy a Trianonban szétszabdalt Magyarország – egy bizonyos szempontból megvalósított – újraegyesítését jelentette. A határon túli nemzetrészek a Magyar Református Egyház keretein belül az összetartozásukról tettek tanúbizonyságot – mondta május 22.-ről Kovács Barnabás, a Károli Gáspár Református Egyetem stratégiai igazgatója aki szerint az esemény a református egyház megújulási készségére is rávilágított.

„A különféle egyházi szervezeti egységek – túllépve a több évszázados partikuláris logikán, mely a protestáns egyházszerveződés meghatározó ereje volt – az együttműködésre, az összefogásra helyezték a hangsúlyt. A 21. század szerintem a hálózatokról szól, s a működés eredményességét az határozza majd meg, hogy ki milyen minőségű hálózatban, milyen mértékben veszt részt. Itt jelentős előrelépés történt a közösségi szálak megerősítésében, szorosabbra fonásában.”

Kovács Barnabás fontosnak tartotta az esemény helyszínét, Debrecent, mely várost a magyar reformáció történetében játszott szerepe méltóvá tette feladatára. Arra a kérdésre pedig, hogy melyik volt az a legmaradandóbb, legemlékezetesebb pillanat, mondat az egy évvel ezelőtti eseményekből a válasza egyértelmű: „A Nagytemplom előtti közös úrvacsora, ahol úgy érezhettem, hogy egy hitbéli, egy nemzetbeli közösséghez tartozunk.”

Az emberi kapcsolatokról szólt

„A december 5-i népszavazás után mindig összeszorult kicsit a szívem, amikor határon túli magyarokkal találkoztam. Úgy éreztem nem ’fair’, ami akkor történt. Május 22-én viszont a református egyház tett ez ellen valamit – véli Gilicze Réka, a Magyar Református Szeretetszolgálat szóvivője. – Nekem nagyon jólesett, amikor azt láttam, hogy a Piac utcán hömpölyög a tömeg táblákkal, énekelve a Kossuth tér felé. Örömmel láttam, amikor nézték a kiállító sátrakat, érdeklődtek egymás szolgálata iránt, keresték saját gyülekezetüket vagy intézményüket.”

Gilicze Réka számára az is nagy jelentőséggel bírt, hogy a több száz Kárpát-medencei diakóniai és missziói címtárat hamar elkapkodták, mert az emberek keresték az egymással való kapcsolattartás lehetőségét: „Jó volt látni, hogyan ismerkednek össze a különböző területről érkezők, és láttam nagy találkozásokat is. Voltak testvérgyülekezetek, régi barátok, akik megbeszélték, hogy ezen a napon végre, újra együtt lesznek. Számomra ez a nap az emberi kapcsolatokról és az egymásra figyelésről szólt.”

Ledöntöttük Trianont

„Kárpát-medencei egység. A szívemben ezt sosem vontam kétségbe, mégis megnyugvással és örömmel töltött el, hogy részese lehettem a 2009. május 22-ei történelmi jelentőségű eseménynek – gondolt vissza az egy évvel ezelőtti eseményre Magyar Marcell, egyetemi hallgató. – Felemelő érzés volt átérezni az együvé tartozás megtestesülését, látni a könnyes szemű, népviseletbe öltözött erdélyi asszonyokat, a felvidéki táblát szorongató bácsit, a kárpátaljai és délvidéki anyaföldet remegő kézzel a történelmi Magyarország alakzatába öntő embereket. Úgy éreztem, mi reformátusok május 22-én ledöntöttük Trianont. Mindezért Istennek legyen hála. Bízom abban, hogy az egyesülés nemcsak szimbolikus volt, hanem valóban az egység útjára lépve, a Magyar Református Egyház tagjai lehetünk mindannyian reformátusok a Kárpát-medencében.”

Fodor Zsófia

Galéria

2009. május 22. - Építkezés 2009. május 22. - Építkezés

Szeretetszolgálat

Magyar Református Szeretetszolgálat

Címerünk



Magyar Református Egyház címere