Az oldal üzemeltetését a Magyarországi Református Egyház látja el!

Reformátusság a XIX. században: egyenjogúság és egységülés

2010.05.17., 14:05

Az 1848-as forradalom meghozta az egyenlőséget a reformátusoknak, a kiegyezés után, 1881-ben pedig létrejöhetett az egységes országos egyház is.
A magyarországi reformátusoknak az ellenreformáció enyhülése után is folytonosan küzdeniük kellett a vallási egyenlőségért. Az uralkodó római katolikus egyház ugyanis minden adminisztratív eszközt bevetett, hogy a protestánsok életét megnehezítse.

Egyenjogúság, majd retorzió

Végre 1848-ban a XX. törvénycikk kimondta, hogy Magyarországon nincs uralkodó vallás. A bevett vallásfelekezetek: a római katolikus, az evangélikus, a református és az unitárius egyház között egyenlőség és kölcsönösség van, ezek egyházi és iskolai költségei állampénzből fedezendők. A törvény betartására nem kerülhetett sor, mert az 1848-as magyar polgári forradalom és szabadságharc bukása után az osztrák hatóságok nyílt parancsban, "pátensben" rendelkeztek az egyház alkotmányáról. Csak e pátens visszavonása után rendeződött ismét a protestáns egyházak és a zsidó hitközségek közjogi helyzete.

A szabadságharc idején a protestáns egyházak egyértelműen a forradalom ügyét támogatták. A Dunamelléki Református Egyházkerület felhívást intézett lelkészeihez, hogy vegyenek részt a szabadságharcban. 1849. április 14-én az evangélikus vallású Kossuth Lajos a Debreceni Nagytemplomban ülésező képviselők előtt hirdette ki a Függetlenségi Nyilatkozatot. A debreceni református püspök körlevélben üdvözölte a Habsburg-ház trónfosztását, ám szeptemberben már arra kényszerítették a császáriak, hogy hódoló istentiszteletet rendeljen el egyházkerülete gyülekezeteiben Ferenc József tiszteletére.

A szabadságharcot követő megtorlás éveiben nyilvánvalóan a református és más protestáns egyházak szenvedtek a legtöbbet, mert a hatalom bennük a rebellió egyik támaszát látta. A rossz emlékű pátens elleni harcban egyházunk nemcsak saját szabadságáért, hanem a nemzet szabadságáért is harcolt, majd a megtorlások során szenvedett.

A kiegyezéstől az I. Világháborúig

Magyarország alkotmányos szabadságát az 1867-es kiegyezés állította helyre, s fokozatosan visszaállt a református egyház belső szabadsága is. A dualizmus korának egyházpolitikai alapja az 1868. LIII. tc. volt, amely a törvényesen bevett felekezetek viszonosságáról szólt, és kimondta, hogy 18 éves kortól szabadon lehet átlépni egyik felekezetből a másikba. A polgári fejlődés magával hozta a vallásos élet formálissá válásának jelenségét. Az iparosodással együtt járó társadalmi átrétegződés az egyházi élet új formáit követelte meg, amelyek azonban csak részben jöttek létre.

A század második felében kibontakozó liberális teológiai irányzat alkalmatlan volt arra, hogy az evangéliummal elérje a hagyományos paraszti közösségekből kiszakadó, faluról városra került embereket. Az egyházi életnek később az angol és a német mintát követő belmissziós tevékenység adott új impulzusokat. A bibliakörök, a személyes lelki gondozás és a társadalom elesettjeinek intézményes felkarolása együtt alkották ennek az új stílusú egyházi munkának a tartópilléreit. Az egyház tehát a kor liberális egyházpolitikai törvényei között küldetésének megfelelően a társadalmi megbékélést munkálta.

Az egységes országos egyház létrejötte

Az egységes egyházban való élet vágya jelen volt ugyan a református közgondolkodásban, talán éppen a fennmaradásért, a hitért folytatott sok évszázados küzdelem által megerősödve, de soha be nem teljesedve. Négyéves előkészület után, 1881. október 31-én kezdte meg ülését a Zsinat Debrecenben. Ez a Zsinat vetette meg annak az egyházalkotmánynak az alapjait, amit aztán a későbbi országos zsinatok továbbfejlesztettek. Az alapok ezek: többségi rendszer, testületi kormányzás és a paritás. Központi szervként megalkották a zsinatot, ezt a 116 tagú, tízévenként összegyűlő legfelsőbb egyházi törvényhozó gyűlést, valamint az egyetemes konventet, amely 38 tagjával képviselte az országos egyházat a zsinat tevékenységének szünetei alatt. Az 1881-es Debreceni Zsinat legnagyobb teljesítménye: szervezeti szempontból ettől fogva beszélhetünk kerületeiben autonóm, de egészében mégis egységes magyar református egyházról.

Az 1914-es világháború kitörése után a tábori lelkészek nem csak lelki vigaszt nyújtottak a szenvedő katonáknak, hanem részt vettek ápolásukban, mentésükben is. A református egyház lelkészei, miként más egyházak lelkészei sem a fegyvereket áldották meg, hanem a harctérre kényszerített szenvedő embereket.

Galéria

2009. május 22. - Építkezés 2009. május 22. - Építkezés

Szeretetszolgálat

Magyar Református Szeretetszolgálat

Címerünk



Magyar Református Egyház címere